Vö. Zen, 1964; R. Fuller Sasaki, 1960; S. Sekiguchi, 1970; H. Yasutani, 1967; K. Kawashima, Y. Deshimaru, 1974. ) A zazen (a. m. zen ülés) önfegyelmezési gyakorlatai három területre bonthatók: a testtartás szabályozására (調身 chōshin), a légzés szabályozására (調息 chōsoku) és a szellemi folyamatok szabályozására (調心 chōshin). A testhelyzet nem lehet sem olyan feszült, mint az állás, sem olyan lazított, mint a fekvés, emellett kiegyensúlyozott, hosszas mozdulatlanságra alkalmas tartásnak kell lennie. Ez a jógában is használatos lótusz-ülés (結跏趺坐 kekkafuza). A jobb lábfejet a bal, a bal lábfejet a jobb combra emelik, hogy az aktívabb jobb végtag alulra kerüljön. A kezek, tenyérrel fölfelé, a hasat érintve a két sarkon nyugszanak, a balkéz félig a jobb tenyéren. A két középső ujj a középső ízületüknél találkozik, se beljebb, se kijjebb. A két hüvelykujj – hegyük összeér – lapos kört alkot a tenyerekkel (法界定印 hokkai-jōin). A könyök nem szorul a csípőhöz, hogy szabadon eshessen le a kar. A has kidülled, a gerinc deréktáji homorulata kifejezettebbé válik, az ejtett vállak kissé hátraszegülnek, a behúzott áll oldja a nyakizmok feszülését és a tarkót, a nyakat, a gerincet egy függőlegesbe hozza.
Ilyenkor az ember csak ül és semmi sem jut az eszébe, vagyis nincs szó elterelődésről, azonban nem is tudunk semmiről. Olyan ez, mintha egy fekete folt lenne a tudatunkban. Teljesen kiesünk mindenből, azt sem tudjuk, mi történik, s csak egy idő után eszmélünk fel, hogy "Hoppá! Kiestem, elbambultam. " Ezek a fajta problémák a meditációban teljesen természetesek mindaddig, amíg a tudatunk gyakorlatlan és fegyelmezetlen. Hiszen a hétköznapi világunkban is ugyanilyen szétszórt, kába és bamba tudattal élünk, s teljesen a tudat ösztönzéseinek hatása alatt állunk, egész életünket ez határozza meg. Amikor a meditáció révén elkezdünk játszani a tudati energiáinkkal, s megtanuljuk azokat szabályozni és uralni, ez fokozatosan megváltozik. Mindenki ismeri a hasonlatot a jó meg a rossz kocsihajtóról. A rossz hajtó az, aki nem tudja a lovakat irányítani, s azok összevissza rohangálnak; a jó hajtó viszont szilárdan a kezében tartja a gyeplőt. Ez a hasonlat a hétköznapi embert és a jógit, illetve a meditálót ábrázolja.
A mindennapi gyakorlatok mellett számos egyéb lehetőség is kínálkozik, hogy kicsit elhagyjuk megszokásainkat, kényelmi zónánkat, munkánkat, családunkat, barátainkat, mindennapi szituációinkat, és egyszerűen leüljünk igazán közelről megvizsgálni életünket. Különösen akkor fontos ez, ha nagy döntés előtt állunk, vagy régóta foglalkoztat egy kérdés, amelyen nem tudunk túllendülni. Az elvonulások lehetőséget adnak arra, hogy tiszta, a szokásainktól és mindennapi gondolatainktól mentes tudattal erősítsük meg bölcsességünket és intuitív döntéshozó képességünket. Ha ezen az úton találjuk meg kérdéseinkre a választ, akkor tartós megoldásokat dolgozhatunk ki, időtálló kapcsolataink szövődhetnek, és menedéket találunk az Útban, mely életen és halálon túlmutat. Jong meng dzsong dzsin A "Jong Meng Dzsong Dzsin" koreai kifejezés annyit jelent: "Ugrásra készenülni". A hagyományban régóta használják ezt a kifejezést az intenzív zenmeditációs gyakorlatra. Ezek az elvonulások az egy napostól a több hetesig is tarthatnak.