Azonnal beszélni akar magával! – Kicsoda? – úgy kérdezek vissza, mintha nem tudnám, kiről van szó, de valójában csak annyi az egész, hogy nem értem a helyzetet. Zavaromban az alsónadrágomat igazgatom, és végigsimítom a tökéletes éllel elvágott borostámat. – A tolmácsa… – Igen, tudom. Mit akar? – Nagyon feldúlt. Azt mondja, most azonnal beszélni akar magával! Fogalmam sincs, miért, de összeugrik a gyomrom. Az arcom azonban a sajátom marad, mert átfut rajta egy gúnyos mosoly. Valószínűleg nehezményezi az összeget, amit kapott, és talán a foga sem fűlik a rijádi látogatáshoz. Fölengedheti. Fogadom. De még mennyire! Hallom a sutyorgást, Bálint szól bele ismét. Picit gyámoltalan a hangja, érzi, hogy nem jó velem ellenkezni. – Azt mondja, maga jöjjön le! A legszívesebben pontosan ezt tenném. Levágtatnék, és egy hatalmas sallerral üdvözölném. Mi a francot képzel ez az önelégült kis picsa? Egy herceg fog neki ugrálni? – Na jól figyeljen, Bálint, arra, amit most mondok! Az már nem érdekel, miképp adja át az üzenetemet a kis tolmácsomnak, de bízom a jó ízlésében.
A család férfi tagjai már évekkel korábban ugrattak és próbálták minél intenzívebben belém verni, hogy mennyire kell állatiasan viselkedni a nőkkel. Sztorikat meséltek arról, hogyan tépik a hajukat kefélés közben, és hogyan sebzik fel a vaginájukat. Szerettem a húgaimat, ezért undorodva hallgattam végig mindezt. A mi világunkban más egy fiú-lány testvér viszonya. És ez mindinkább kiéleződik a királyi családban. Engem istenként kezeltek, lánytestvéreimet meg egyszerű gyerekként. Egy ideig nem értettem az egészet, de az első szexuális élményem után már nagyon is tudtam, mit jelent az, hogy a férfi az elsődleges. Mégsem bántam soha lánytestvéreimmel kifogásolhatóan. Annál inkább a más világból származó nőkkel… Maysa húgom csak két évvel fiatalabb nálam, Nasire pedig öttel. Mindketten férjhez mentek már egy távoli unokatestvérhez, és gyermekük is született. A nővérem, Fatima tíz évvel idősebb nálam, vele sosem kerültem testvéri kapcsolatba. Mire én hatéves lettem, ő már el is került a palotából, azóta is Dzsiddában él.
Aztán odalép a csajokhoz, és fölényesen válaszol. – Akkor kedves Sarah és Monica – kivár, és a névhez tartozó testeket is végigkémleli –, a késés nem megengedett. Csak hogy tudjátok. Nem tudom, miért akarja megmutatni, hogy ő valaki, mert ezek már rég tudják. Amikor más kontinensen vagyunk, öltönyben járunk, nem pedig földig érő lepelben, mégis ránk van írva minden. Odahaza számunkra szintén megengedett az európai viselet, a nőknek azonban nem. Ahogy egy lány menstruálni kezd, onnantól kötelező a fátyol. Csakis a testvérek és apjuk előtt mutathatják meg magukat a fiatal nők. Nekem két húgom van, egy öcsém, egy bátyám és egy nővérem. Jól emlékszem, hogy anyám titkolta húgaim menstruációját, minél inkább ki akarta tolni azt az időt, amikor kényelmetlen gúnyába kényszerítik lányait. A lányoknak sokszor egészen fiatalon eldől a sorsa. Vannak családok, ahol már szinte a születés pillanatában tudják, ki lesz a férjük. Az azonban megint csak tévhit, hogy a fiatalok csakis szülői ráhatásra házasodnak.
Csönd van a palota körül, Yasmin mellettem alszik. A haja szétterül a párnán, és a lába félig az én egyik lábamon pihen. Emlékszem, hozzám bújva akart elaludni. Nevetségesnek találtam, de az éjszaka hatalmas terhet vett le rólam. Ez már könnyű feladatnak bizonyult. Kihúzom a lábam, ő pedig oldalra fordul. A takaró lecsúszik róla, a feneke szinte kínálja magát. Nagyot kell nyelnem, mert azt nem kaphatom meg. Legalábbis egy darabig. Ő szigorúan vallásosan lett nevelve, az pedig sajnos benne van a Koránban, hogy szex közben minden csak arra használható, amire való. A fenéknek pedig egészen más szerepet szánt az Isten. Fölülök és ránézek az órára, délután öt óra van. Fény alig jön be, a vastagon szőtt anyag elállja az útját. A lámpa még mindig világít. Fölállok és lekapcsolom, miközben belebújok az alsónadrágomba. Ekkor veszem észre, hogy picit véres a farkam. Máskor ilyenkor rohannék zuhanyozni, de most nem törődöm vele. Azonnal a feleségem felé nézek, egy picit a lepedő is véres. Mosolyogva ülök vissza mellé, és olyat teszek, amitől elszégyellem magam.
– A lakosztályomban van egy prospektus Budapestről. Szépnek tűnik. Szeretnék megnézni egy pár helyet. Pihenésképpen tovább eszem. Most ő kezd inni, majd a száját is megtörli. Minden mozdulatáról a szex jut eszembe. Ahogy nyel, azt képzelem el, hogy lenyeli, amit a szájába engedek. Ahogy letörli a száját… Picit meg kell igazítanom magam, mert valószínűtlennek tűnik a helyzet. Huszonhét évem alatt most vagyok először ilyen helyzetben. Baj lesz, Gamal! – Ezen pontosan mit ért? – Azt szeretném, ha vállalná, hogy megmutatja nekem a város nevezetességeit! Különös, de tényleg érdekel. Én sok mindent becsülök, de nem vagyok kíváncsi más népek kultúrájára vagy építészetére. Egy arab büszke arra, hogy hova született, és ezt hangoztatja is. Hasonlóak az amerikaiak is, de ők észjátszósan teszik mindezt. Nem bírom, ahogy mindenen nyavalyognak! Osztják az észt annak a bizonyos harmadik világnak, de fingjuk nincs arról, mi zajlik valójában a Közel-Keleten. Az amerikaiak egyértelműen nem tisztelik az iszlámot és a mi kultúránkat.
Míg az állami szervekre jellemző a hierarchikus rendszer, amelyben minden szereplőnek szigorúan megszabott jogai és kötelezettségei vannak, addig a demonstrálók esetében egy decentralizált modell figyelhető meg, amely sokkal lazább szervezeti keretek között, az adott helyzethez idomulva alakítja saját tevékenységeit és céljait. Tunézia és Egyiptom A forradalmi hullám kiindulási országában, Tunéziában Zine El Abidine Ben Ali elnök kezében összpontosult a hatalom. Az öngyilkosságot elkövető helyi árus, Mohamed Bouazizi halálát követően országszerte demonstrációk robbantak ki az országban általánossá vált korrupció, elnyomás és cenzúra ellen. Az elnök többször is kíséreltet tett hatalmának erőszakos megőrzésre, azonban végül emigrációba kényszerült. Egyiptomot Hoszni Mubárak elnök irányította 1981 óta és? Ben Ali-hoz hasonlóan? nyugatbarát politikát folytatott, miközben az országban eluralkodott a korrupció, nőtt a munkanélküliség és az életszínvonal folyamatos romlást mutatott. Mubárak legitmációs bázisát az Egyesült Államokkal való jó kapcsolat fenntartása és a hadsereg testesítette meg.
Fölösleges az utasítása, már nagyon is jól tudom, miként zajlik a dolog. Kicsit megsajnálom, mert rájövök, tulajdonképpen nem akar rosszat nekem. Hogyan is akarhatna? Neki addig jó, míg én élek és virulok. Érzem a karomon az ismerős érzést. A vérvétel már olyan az életemben, mint másnak egy kis orrfújás. Három kémcsövet tölt meg, majd gondosan elpakolja a dolgait. Lehajtom az ingem ujját, várom a következő lépést. Minden úgy zajlik, ahogy szokott. Ibrahim kis üveget vesz elő, aminek széles, zárható szája van. Felém nyújtva mondja azt, amit szükségtelen, mert úgyis tudom. – Mielőtt belevizelsz, mosakodj meg! Az elejét és a végét a wc-be engedd! Bólintok, és már indulok is a fürdőbe. Végzem a rutinmozdulatokat, miközben azon zakatol az agyam, hogy orvosomnak mindenben igaza van. Eszembe jut az öcsém, mire gúnyos vigyorra húzódik a szám. Ha én felelőtlen vagyok, akkor ő mi? Nem érdekel a kockázat. Ha nem élhetek úgy, ahogy akarok, akkor nem érdekel semmi. Átszalad az agyamon a felismerés, mely szerint apám és anyám tényleg istenként nevelt minket.
Akik – legyenek ők házmester-alakban járó-kelő titkos istenségek, virágzó fiatal nőnek álcázott partravetett potykák, a semmiben kóborló mindentudó senkik, vagy épp ügyefogyott szuperhősök – mint Schimmelpfennignél általában, ki-kilépnek a szerepükből, hogy a közönségnél keressenek… nos, mit is? Vigaszt? Választ? Visszafojtott vágyat? Tiltakozást? Együttérzést? Mindent? önök döntenek… Az előadás az S. Fischer Verlag, Frankfurt am Main és a Mayer-Szilágyi Színházi Ügynökség, Budapest engedélyével jött létre. "Az arab éjszaka" és a budaörsi színház sok-sok mozgással felpörgetett és megzenésített feldolgozása, már-már megközelíti a zseniálisat. Az arab éjszaka Budaörsön – a tegnapi bemutatóról – Budaörsi Napló Nem tudom megmondani, mi értelme van ennek az előadásnak – ahogy azt sem tudom megmondani, mi értelme van annak, hogy álmodunk. Egyáltalán nem hiszem el a közkeletű megfejtést, hogy dekódolhatóan így dolgozzuk fel a velünk történteket. Azt persze nem állítom, hogy az álmaink nincsenek kapcsolatban a pszichés terheinkkel, de az értelmezhetetlenül meglepő fordulatokban és bolond részletekben alighanem valami bonyolultabb és izgalmasabb lakozik – és a budaörsi csapat ebből elcsípett valamit.