theharvestpark.com

Remény Rabjai Videa / A Remény Rabjai - Videa

Thursday, 27 October 2022

A közönség ebben az egyre inkább elidegenedni látszó világban pedig úgy tűnik igencsak vevő ezekre a megkérdőjelezhetetlen értékekre, hiszen szeretnénk hinni abban, hogy ilyen kötelékek még mindig létezhetnek az atomizálódó társadalmunkban is. Természetesen a Monte Cristo-i párhuzam (Dumas regényének címe el is hangzik a filmben), azaz a revans lehetősége az igazságtalansággal és a gonoszsággal szemben szintén jelentős érzelmi hatást válthat ki a nézőből. Andy megváltástörténete pedig az intelligencia, a kitartás, a türelem és a következetesség diadala is egyben. A rendező ráadásul úgy teremt emelkedett hangulatot mindvégig, hogy abban semmi erőlködés, vagy felesleges pátoszra törekvés nincsen, teljesen azonosulhatóvá válik még az extrém szituáció is. A film kedvelhetőségét tekintve igen jelentős faktorként említendő, hogy Thomas Newman nagyon emlékezetes zenét szerzett hozzá. Zárásként a forgatási helyszínekről néhány gondolat, szokásomhoz híven. A munka zöme Ohio államban zajlott, 1993 nyarán.

  1. A Halállista 2. - Az utolsó név - Online film
  2. Remeny rabjai videa
  3. Remény rabjai video hosting
  4. Remény rabjai video humour

A Halállista 2. - Az utolsó név - Online film

Furcsamód csak a házi videóforgalmazásba kerülését követően, tehát jóval a bemutatása utáni években vált "szájhagyomány útján" (ahogy a rendező nevezi) kultikus filmmé, 25 éve még csak mérsékelt sikert tudhatott magáénak. Emiatt anyagi megtérülés sem övezte, éppen csak nullszaldóval zárt még annak ellenére is, hogy hét Oscar-nominációt kapott (sajnos egyet sem nyert, annyira erős volt a mezőny: az Akadémia a Forrest Gumpot halmozta el díjakkal, ami magunk közt szólva végülis "megbocsátható"). A magyar felmenőkkel rendelkező Frank Darabont (szül. : Darabont Ferenc Árpád) neve az én szememben a legnagyobb formátumú hollywoodi direktorokkal említendő egy lapon, hiszen két mesterművet is készített (a másik a Halálsoron, melyről decemberben szeretnék megemlékezni, a 20. évforduló kapcsán). A klasszikus horrorrajongó Darabont mindössze négy feature filmet rendezett napjainkig, ezekből hármat Stephen King novellájából, ami azt is jelenti egyúttal, hogy kétségkívül ő a King-életmű messze legnívósabb filmes interpretátora.
  1. Samsung a70 vélemények 2019
  2. Kinövés a végbélen
  3. Remény rabjai video 1
  4. A CineMániás - Az Online filmmagazin - Klasszikus / Elfeledett - Egy korszakos mestermű – A REMÉNY RABJAI (1994) kritika

Remeny rabjai videa

remeny rabjai videa

A velejéig romlott, korrupt, és hipokrita Norton igazgatót Bob Gunton játszotta el fenomenálisan (a karakter Nixonra emlékeztet), míg az agresszív Hadley parancsnokot Clancy Brown, aki ezt követően nem egyszer alakított hasonszőrű figurákat karrierje során. Darabont a film egyik legnagyobb nyereségének James Whitmore-t szokta megnevezni, az öreg sittes Brooks Hatlen karakterét ráadásul a forgatókönyv révén jelentősen előtérbe emelte a novellához képest. Nem maradhatott ki ezúttal sem a kedvenc karakerszínészei közül Bill Sadler (Heywood) és Jeffrey DeMunn (az ügyész) sem. Jellemző a rendezőre, hogy a kisebb karaktereket játszó színészek kiválasztásában is ugyanolyan gondosan jár el, és ez a törekvése már ezúttal is világosan kiütközött. Poénként említendő végül Morgan Freeman fiának, és a szomszédos új börtönkomplexum igazgatójának cameoszerepe. Amin igen sokat gondolkozott Darabont, az maga a filmcím volt. Rita Hayworth neve mellőzve lett végül belőle, mert nem akarta, hogy egy száraz önéletrajzi műnek gondolják.

Remény rabjai video hosting

Nem lett remekmű, de egy egész jó filmként értékelhető, bár a végével én nem vagyok kibékülve Thomas Jane gyenge alakítása miatt. Frank Darabont azóta sajnos teljesen visszavonult a mozit illetően. Manapság az AMC tévécsatornával folytatott bírósági ügyei kerülnek csak be jobbára a hírekbe vele kapcsolatban: a The Walking Dead sorozat kapcsán ugyanis anyagilag megrövidítették, ezért Darabont beperelte őket. Kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva már a második évadban kenyértörés alakult ki közöttük, jóllehet ő volt a sorozat igen sikeres indulásakor annak kreátora, és a pilot rendezője. Sajnos úgy tűnik, mintha végleg kiábrándult volna a filmiparból. Darabont két hónapos intenzív munkastílusban írta meg A remény rabjai forgatókönyvi adaptációját, mely olyan színvonalas volt, hogy a sztárszínészek két kézzel kapkodtak utána Hollywoodban. Az a hír nyert megerősítést, hogy ilyen nívójú forgatókönyv jó, ha húsz évente egyszer felbukkan, ami nem semmi. A szerző minden egyes karaktert külön kidolgozott saját átirata alapján, és hosszasan elemezte a cselekményszálakat is, hogy minél inkább finomíthassa a scriptet.

remeny rabjai teljes film videa

Remény rabjai video humour

Ahogy szűkültek a lehetőségek, a rendező leginkább Tom Hanks-t és Morgan Freemant próbálta volna megnyerni, utóbbi mint tudjuk sikerült, Hanks viszont inkább a Forrest Gump címszerepét választotta. Azonban öt évvel később dolgozhatott a rendezővel a Halálsoron főszereplőjeként. Tim Robbins-t először a film producere, Niki Marvin ajánlotta Frank Darabont figyelmébe, akit a Jákob lajtorjája című remek pszichothrillerben nyújtott kiváló alakítása nyomán azonnal szerződtettek is. Alapvetően Andy szerepére egy olyan színész kellett, akinek személyiségéből a rejtélyesség, a kiismerhetetlenség hitelesen érződik. Red (aki az események narrátora is) eredetileg egy ír fickó, a rendező külön poénnak tartotta, hogy Freeman fekete. Morgan Freeman volt a színészi munka motorja, és a legnagyobb név is közöttük: a Miss Daisy sofőrje mellett egyébként ez a kedvenc saját filmje. Tommy szerepére egy újoncot szerződtettek, Gil Bellows ügyesen felnőtt a feladathoz. Kiemelten fontosak voltak az antagonista karakterek, mely szerepekre szintén tökéletesen sikerült a neves casting direktor, Deborah Aquila által levezényelt válogatás.

Publikálva 2021. július 24. 15:30 Vannak a filmtörténetnek nagy klasszikusai, amelyek minden idők legjobbjai között vannak számontartva, és az egyik ilyen éppen a kilencvenes években készült, amely a Farkasokkal táncoló, a Nincs bocsánat, a Forrest Gump, a Hetedik és a Ponyvaregény mellett örökzöld mesterművé érett, ha nem is olyan gyors tempóban, mint megérdemelte volna. Ez Frank Darabont Stephen King 1982-es regénye alapján készült filmje, A remény rabjai, amely természetesen lemezes formában már eddig is beszerezhető volt nálunk. Azonban jön a BD- és UHD-kiadás, amely több szempontból különlegesnek számít. A filmek magyarországi lemezes forgalmazására specializálódott Fotelmozi közölte az örömhírt, hogy szeptemberben végre itthon is megjelenik A remény rabjai 4K-s Ultra HD-formátumban a Blu-ray mellett. Hagyományos tokos és fémdobozos változat is jön ezekből, valamint kirobbanóan jó hír, hogy szerepelni fog rajtuk magyar szinkron is! Az nem derült ki a Fotelmozi közleményéből, hogy melyik a kettő közül, mert két magyar változat készült, az utóbbi 2000-ben, bár a főbb szerepeket tekintve ugyanazokkal a szinkronszínészekkel (Tim Robbins – Haás Vander Péter, Morgan Freeman – Papp János, Bob Gunton – Végvári Tamás, William Sadler – Dörner György, Clancy Brown – Gesztesi Károly).

remény rabjai video 1
kivont-pénzek-beváltása